Nehéz meccsekkel virradt ránk május első hétvégéje, hiszen – szombaton – a megyei bajnokság éllovasa várt ránk Érden, vasárnap pedig mi rendeztük a körzeti bajnokság fordulóját, ahol a dobogó legnagyobb várományosai csaptak össze egymással.
Míg a szezon kezdetekor a megyei bajnokságban a kitűzött célunk csupán a tisztes helytállás (8-10. hely megszerzése) volt, addig a körzeti bajnokságban a dobogó elérése volt a kitűzött cél.
A téli szünetre elmondhattuk, hogy jó úton járunk a céljaink eléréséhez, hiszen a megyeiben a 8., a körzeti bajnokságban a 2. helyen álltunk. Mégsem lehettünk nyugodtak, hiszen a csapat egyik legtehetségesebb játékosának kiválása (Golda Andris vezette a megyei góllövő listát!), bizony sokakból aggodalmat váltott ki, mi lesz ezután? Vissza-visszatérő téma lett az öltözőben, a “ha az Andris itt lenne…” kezdetű mondat játékosaink szájából. Hitték is, nem is: “jó csapat vagytok, ez csapatjáték…” kezdetű mondatainkat. Mindenki tudta, beszélhet bárki bármit, a szavak csak a pályán kaphatnak igazolást. Az első jeleket már a Tárnok elleni vereségnél fel lehetett fedezni, ahol vezettünk is, de a vége nem sikerült. A túlkorosokkal felálló Sóskút magabiztos legyőzése nem volt ugyan meglepetés, de a Budaörs elleni győzelem (0:2-ről 4:2-re fordítva) annál inkább! No, nem a győzelem volt a meglepő, sokkal inkább azzal lepte meg saját magát a csapat, hogy micsoda erő van bennük, ha EGYÜTT küzdenek, ha hittel, akarattal mennek előre. Gyönyörű volt az a hazai meccs azért is, mert immár végleg nem lehetett arról beszélni, hogy “egy emberes csapat vagyunk”, hiszen a góllövő listán szintén előkelő helyen álló Becze Dani egy gólt sem lőtt azon meccsen (gyorsan tegyük hozzá, hogy rendkívül hasznosan – a csapatérdeknek alárendelve egyéni céljait – játszott). Gólt lőtt viszont egy újonc, aki élete első meccsét játszotta (Nemesánszky Ádám), és egy U11-be tartozó játékosunk is (Tóth Bálint).
Most azonban az Érd volt az ellenfél! Legyünk őszinték, nem vagyunk egy súlycsoportban velük semmilyen összevetésben. Sem az edzési, sem az anyagi, sem a korosztályok létszáma tekintetében! Kijelenthetjük, hogy játékosaik tudása is felette áll a mieinknek. Akkor nincs esély?! De van! Ezért gyönyörű játék a futball, és ezért alkalmas rendkívüli mértékben arra, hogy gyerekeinknek megtanítsuk, hogy mit ér EGY ember, és mit ér egy KÖZÖSSÉG ereje. Nincs jobb eszköz a kezünkben nekünk felnőtteknek, hogy megmutassuk, a közvetlen egyéni céljaink háttérbe szorítása egy közös cél érdekében – akkor is ha az nekem az egyénnek nem “optimális” – micsoda összekovácsoló erő. Ami ha felépül, létrejön az edzések, táborok, versenyek tüzében, akkor meg is tart majd, ha szükségem lesz rá. Mert most még “csak” a testemmel védem a kisebbet a pályán a rázúduló “hústoronnyal” szemben, vagy kisegítem a hibázó társamat a védelemben, akit nem szidok a hibáért, hanem biztatom! Később majd ugyanez az erő, a közösség ereje tart majd meg talán, ha a kamaszodás nehéz útján rossz útra tévednék.
Lássuk be, ma ezért érdemes focizni. A csillogó-villogó, csak a pénzről szóló világunkban, ahol a pénz és a hatalom – paradox módon – talán legszembetűnőbben pont a nemzetközi labdarúgásban, a sztárok életében tör a felszínre. Ebben a pénz uralta világban csak nagyon ritkán mutatkozik meg egy-egy pillanatra, hogy ez ugyanaz a JÁTÉK, amit mi itt egy magyarországi faluban játszunk. Az a nemes küzdelemmel párosuló együtt lélegzés, amiért érdemes! Mert ebben – amíg JÁTÉK – mindenki nyer! Nyer akkor is, ha az eredményjelző éppen mást mutat, mert sokféleképpen lehet nyerni!
A MI CSAPATUNK, tudja ezt a titkot. Ezért szombaton nem kellett lelket önteni beléjük, hogy ne riadjanak meg a mi viszonyainktól fényévekre levő edzőközpont láttán. Nyugodtan, őszintén mondhattuk nekik: “ők a jobbak, ők az esélyesek, de TI képesek vagytok rá…!”
Képesek voltak! Olyan érzés volt ez a meccs, mint egy igazi nemzetközi kupameccs! Dávid és Góliát harca! Egy elképesztő küzdelem attól a pillanattól kezdve, hogy Magyar Ádám a 8. percben vezetést szerzett, majd a kapitányunk (Tarnóczi Tas) öt perccel később megduplázta az előnyt! Kegyetlen küzdelem a villámgyors szélsőkkel szemben nekünk, és kegyetlen küzdelem az idővel nekik. A félidőben (0:2) tudtuk, itt már az erő kevés, ide valami sokkal több kell, különben ez a csapat ledarál minket a következő 35 percben! Óriási taktikai csata is kezdődött! Az ellenfél villámgyors jobb szélső védője, (aki az első játékrészben a legtöbb zavart okozta védelmünkben, mélységi beindulásaival) átkerült a bal szélre. Válaszként feljebb toltuk egy sorral Forgács Bendét, meglátva a lehetőséget az “üresen” hagyott jobb szélükön a kontrákra. Cserébe viszont gólfelelősünk Becze Dani óriási terhet kapott a vállára védekezésben! Középen rohamozó “cselgépükkel” szemben, megpróbáltuk összehúzni, tömörebbé tenni a védelmünk elé szoruló középpályánkat. Az idegölő csata csak fokozódott, a mikor 7 perc játék után gólt szerzett az Érd! Még mindig volt hátra 28 hosszú perc. Kétségek közt örlődtünk a kispadon: Vonjuk vissza Bendét is a védelembe, végleg feladva a támadás lehetőségét, vagy kockáztassuk meg, hogy az óriási nyomás alatt egyre jobban fáradó Ráhel, majd az őt váltó, az egyenlőtlen küzdelmet vitézül álló Nagy Marci mögé kerülnek a bal szélünkön. Nem húzódtunk vissza! Sőt az utolsó 4-5 perc kivételével, kifejezetten szép, ígéretes támadásokra is futotta még az erőnkből. Óriási dicséret illeti érte az egész csapatot!
Az utolsó percekben aztán már nem volt taktika. Csak két elképesztően küzdő CSAPAT volt a pályán. Az egyik, amelyik nem akarta elhinni, hogy ő ma itt veszíthet, és egy másik, amelyik már csak csúszott-mászott a kapuja előtt, hogy kibírja…
…és akkor már letelt. Spori hát letelt, vége, fújja már le, de nem, jelzi, hogy még egy perc. Az ebben a ritmusban még legalább két kapura lövés! Már jön is az egyik, hárítva, jön a másik: levágódik, de pont egy érdi elé, kapásból lő nyolc méterről, Úristen, nagyon eltalálta, le a bal alsóba…
… megállt az idő… megállt minden… csak egy labda röpült… és egy KAPUS: Baranyai Vince! A bal alsó saroknál találkoztak…
Érd – Nagykovácsi 1:2
A csapat tagjai: Baranyai Vince, Becze Krisztián, Kovács H. Bendi, Forgács Bende, Magyar Ádám, Váradi Ráhel, Tarnóczi Tas, Becze Dani, Ellinas Alex, Nagy Marci, Kiss Marci, Lukátsy Péter
és ez még csak a szombat volt 🙂
Vasárnap reggel újabb kihívás várt ránk, ezúttal a körzeti U13-as bajnokságban. Ebben a kiírásban rövidebb pályán egy fővel kisebb létszámban (7+1) küzdenek a csapatok tornarendszerben, azaz nincs minden héten mérkőzés, de amikor van, akkor rövidebb meccseken ugyan, de egymás után 2-3 ellenfél ellen is helyt kell állni. Ezúttal mi voltunk a rendezők, és a listavezetőn (Leányfalu) kívül a 3. helyen álló Solymárt fogadtuk. (A 4. résztvevő Piliscsabával nekünk most nem kellett játszanunk.)
A tét nem kevesebb volt, mint az esély megmaradása a bajnoki aranyra. Minden csapat 4-szer találkozik egymással a sorozatban, és nekünk volt miért törlesztenünk, hiszen két idegenbeli vereség mellett a korábbi itthoni találkozón is csak egy döntetlenre futotta a Leányfalu ellen.
Előbb azonban még a Solymárt is magunk alá kellett gyűrnünk. Megbeszéltük a srácokkal, hogy bár a bajnokság eddigi meccsein mindenkinek igyekeztünk egyformán játéklehetőséget adni (ide értve azt a hat U11-es játékost is, aki velünk készült a szezon folyamán), most azonban az elsődleges cél a győzelem. Ennek szellemében meglehetősen erős felállással kezdtük a mérkőzést, alapvetően a szombati hősökre támaszkodva. (Már aki vállalta a játékot, mert bizony ahogy egy nagy csata után lenni szokott, sajgott bizony minden.) Kicsit akadozva is járt a gépezet, nem igazán tudtunk belelendülni a játékba. Szerencsére – az egyébként kiválóan védő solymári kapus kezéből kipottyant egy labda – így juttatva vezetéshez csapatunkat. Innentől már nem volt gond, pillanatok alatt elhúztunk három góllal, jöhettek hát a cserék! Bár ez egy rövid időre újra megfogta a csapatot (szépített is a Solymár), hamar újra játékba lendültünk, és megmutattuk, hogy ki az úr a háznál! A végén már csaknem U11-es csapattal játszva is sikerült újra növelni az előnyt (Éliás Milán révén), sőt Márta Zsombi, Kovács Matyi, Tóth Bálint is közel járt a gólhoz.
Közben a Leányfalu is fölényes győzelmet aratott a Piliscsaba fölött (4:0), jöhetett hát a rangadó. Duna-parti barátainkkal sok nagy csatát megvívtunk már, így rögtön szemet szúrt, hogy bizony hiányos a létszám (ráadásul egy igen gólerős játékosuk nem volt itt), ezért igencsak bizakodhattunk, hogy megtörjük az átkot, és a téli teremgyőzelmek után, végre a füvön is sikerül győzelmet aratnunk.
Hajmeresztően indult a meccs, ellenfelünk első támadásából csaknem gólt szerzett, elalvó védelmünket csak Gulyás Bence bravúrja mentette meg a góltól. Ez szerencsére a legjobbat hozta ki a mieinkből, egycsapásra felpörgött az egész csapat, és oroszlánként zúdultunk vendégeinkre. Agresszív letámadásunk hamar kapuja elé szorította a Leányfalut, és a gól sem késett sokáig: “nagyra” nőtt védőnk Kovács H. Bendi fejjel szerezte meg a vezetést. Mintha mázsás súlytól szabadultunk volna, beindult a henger, Forgács Bende vezetésével sorozatban lőttük a szebbnél szebb gólokat, 6:0-ig meg sem álltunk! Lassan azonban előjött a fáradtság, talán ki is engedtünk egy kicsit, így a végére jutott gól a vendégeknek is. A 6:2-es végeredmény azt jelenti, hogy az utolsó forduló eredményei döntik majd el, ki lesz idén a körzeti bajnok!
Két nap alatt három dobogós helyen álló csapatot győztünk le, az eredmény önmagáért beszél! A címbeli 100%-os hétvége mégsem a számbeli eredményeket jelenti. Sokkal inkább az ide vezető utat, sok olyan játékost, akik már 5-6 éve készülnek velünk, akik a gerincét alkotják ennek a közösségnek. Sőt, még egy kicsit tovább menve, azt a néhány “kiöregedett” sportolónkat is, akik az Egyesület első csapatát jelentették (1997-1998-as születésűek), és akik immár hónapok óta újra együtt készültek velünk, segítve ezzel a kisebbeket is, mert a példakép léte nagyon fontos az életben. Ezek a srácok pedig példát mutattak csapatszellemből, sportszerűségből, barátságból. Ahogy biztos vagyok abban is, hogy ez a mostani U13-as generáció ugyanúgy példaképe lesz az utánuk jövőknek! Ez a siker kulcsa az én szememben. És azt hiszem, már nem is a fociról beszélek 🙂
Lukátsy Zoltán